1718. május 19-e történelmi jelentőségű Kiskőrös életében. Ekkor írták alá azt a telepítési szerződést, amelynek értelmében a Felvidékről evangélikus vallású szlovák családok érkeztek a törökdúlás után szinte lakatlanná vált területre, melynek urai a Wattayak voltak. Kiskőrös 2018-ban összefogva, a nyilvánosság bevonásával ünnepli újkori születésének 300. évfordulóját.

Május 19-én 0 órakor megkondultak a város harangjai, melyek nemcsak egy új nap kezdetét, de a több mint 100 programot tartogató emlékév indulását is jelezték. A napkeltével lassan ébredő város csendjét innen-onnan felhangzó zeneszó törte meg. Kiskőrös város fúvószenekara, a baptista és az evangélikus fúvósok vidám muzsikája is jelezte, ez a nap más lesz mint a többi. 8 órakor a 300 éves evangélikus gyülekezet templomában ökumenikus istentiszteleten adtak hálát virágzó városunkért, 5 felekezet lelkipásztorainak közreműködésével. Ünnepi díszbe öltözött erre a napra a település, a kiskőrösi szlovákok is elővették legszebb ruháikat. Így várták a vendégeket, akik között ott volt Kövér László az Országgyűlés elnöke, és Andrej Danko a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke is. A hivatalos megnyitón Supka Éva a Kiskőrös Városért Alapítvány kuratóriumi elnöke és Kautzky Armand Jászai Mari díjas színművész, a Kiskőrös 300 emlékév kulturális nagykövete köszöntötte a megjelenteket. Együtt ünnepelt a kiskőrösiekkel ezen a napon Font Sándor és Kerényi János országgyűlési képviselő, valamint Rideg László a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke is. Domonyi László polgármester beszédét követően a szlovák, majd a magyar házelnök többek között a nap jelentőségéről, és a két nép kapcsolatáról is szólt.

A hivatalos megnyitón színpadra lépett a kiskőrösi szlovák nemzetiségi népdalkör és citerazenekar, valamint a Szivárvány néptáncegyüttes.

 

A Városalapítók Napja hivatalos megnyitója után került sor az evangélikus templom falán elhelyezett dombormű avatására. Széri Varga Géza szobrászművész csodálatos alkotása az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Kiskőrösi Evangélikus Egyházközség, Kiskőrös Város Önkormányzata, a Kiskőrösi Szlovákok, valamint az NKA összefogásával készülhetett el hálából, a városalapító szlovákok emlékére.

Az ünneplőket Kiskőrös Város Fúvószenekara és a Csillagfény mazsorett csoport fogadta az evangélikus templomnál, majd a KEVI általános iskolája és a Bem József Általános Iskola diákjai énekeltek szlovák népdalokat. Beszédet mondott Gmoser Györgyné, a Kiskőrösi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

Zsuzsika néni és a kiskőrösi szlovákok jó szokásuk szerint dalra fakadtak, és megénekeltették a jelenlévőket is. Leska István 1810 és 1818 között volt lelkész Kiskőrösön. Ő írta azt a verset melyet egy ismert korál dallamára énekeltek.

A Kiskőrösi Evangélikus Egyházközség nevében Lupták György igazgató lelkész köszöntötte a vendégeket.

A domborművet Kövér László és Andrej Danko közösen leplezte le, majd koszorút helyeztek el, és fejet hajtottak az ősök tiszteletére állított emlékmű előtt. Kiskőrös Város Önkormányzata nevében Domonyi László polgármester és Pohankovics András alpolgármester koszorúzott. Az evangélikus gyülekezet virágait Lupták György igazgató lelkész és Soltiné Samu Zsuzsanna a gyülekezet felügyelője helyezte el. A kiskőrösi szlovákok nevében Gmoser Györgyné és Pszota István koszorúzott. Zárszóként Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke is szót kért.

A domborműavatás után, útban a Városháza felé, a két elnök tiszteletét tette Petőfi Sándor szülőházában, majd a díszteremben munkaebéddel folytatódott a program.

2018.05.25.

Már kapható a Kiskőrös története című könyv, mely Bella Tibor, Turán István és Szedmák Tamás kutató - és gyűjtőmunkája eredményeként született meg, és amelynek bemutatója május 12-én volt a Petőfi Sándor Művelődési Központban.

Sok kiskőrösi nagyon várta már a kötet megjelenését, mely néhány nappal a hivatalos bemutató előtt már kapható volt kereskedelmi forgalomban. Az eseményre érkezők a szervezők jóvoltából a helyszínen kedvezményesen juthattak a könyvhöz, így szinte mindenkinek a kezében volt már egy példány, amikor a színházterembe lépett. Az érdeklődőket Domonyi László polgármester köszöntötte, aki elismerően és látható büszkeséggel nyilatkozott a kiadványról.

A beszélgetés jó hangulatban zajlott a színpadon. Szó volt a kezdetekről, a könyv ötletének megszületéséről, majd a kutatómunka szépségeiből és nehézségeiből is ízelítőt kaptak az érdeklődők. A török kortól a kiegyezésig, tehát 1526-tól 1867-ig tartó időszak történetét Bella Tibor dolgozta fel. Így tehát a most 300 éves Kiskőrös újkori születéséről neki köszönhetően olvashatunk.

Turán István történész a korai történet feldolgozását, valamint az 1867-től az 1980-as évek közepéig tartó több mint egy évszázad históriájának megírását vállalta magára.

A rendszerváltás előtti évektől 2016-ig Szedmák Tamás gyűjtötte az adatokat. Számára az írott sajtó és a képviselő-testületi jegyzőkönyvek jelentették a legnagyobb forrásanyagot, de mindhárman felhasználták a korábbi egy évszázad során helyi szerzők által készített várostörténeti kiadványok információit is.

A könyvbemutatóra eljött Kiskőrösre dr. Cora Zoltán egyetemi adjunktus is, aki Brandl Gergellyel együtt a kötet lektorálását vállalta. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának történésze elismerően nyilatkozott az új Kiskőrös Története könyvről.

Zárszavában Szedmák Tamás megköszönte szerzőtársai és minden közreműködő munkáját. A beszélgetés során többször is szóba került Bálint Zsolt neve, aki a Druk-ker Nyomda munkatársaként elévülhetetlen érdemeket szerzett a nyomdai előkészítésben. Az 5000 példányban készült 560 oldalas, 1700 képpel színesített, tudományos igényességű, de közérthetően megírt tartalmas kiadványt a Kiskőrös Kultúrájáért Egyesület adta ki.

 

Május 16-án különleges ajándékot kapott a 300. születésnapját ünneplő Kiskőrös. A Kőrös-Körül Nők Egyesület szervezésében és támogatásával 37 horgolni tudó és szerető asszony készítette el február 15-e és március 22-e között, tehát kicsit több mint egy hónap alatt, azt a 300 szál piros és fehér rózsát, melyet Csányi Ibolya virágkötő mester kötött csodálatos csokorba. A Grünwaldné Takács Aranka ötlete nyomán megvalósult különleges alkotást Domonyi László polgármester vette át jelképesen a Petőfi Sándor Művelődési Központban.

Február 15-én óriási lelkesedéssel kezdett neki a hatalmas feladatnak egy maroknyi csapat a művelődési központban. Mi is ott voltunk, amikor a szakavatott kezek alatt létrejöttek az első szemek. A hölgyek ezt követően hetente találkoztak, de folyamatosan tartották a kapcsolatot, osztották meg egymással tapasztalataikat.

Nem kellett sok idő, a kezdeményezésnek gyorsan híre ment, és egyre többen csatlakoztak a horgolókhoz. A kezdeti 15-ös létszám 37 -re nőtt.

Csak néhány adat ahhoz, hogy mennyit kellett dolgozni és böködni a horgolótűvel ahhoz, hogy elkészüljön a 300 szál rózsa. A számok lehet, hogy csak azoknak mondanak valamit, akik ismerik a kézimunkának ezt a fajtáját, de azért elmondjuk önöknek. 488.700 rövidpálca, azaz hurkon áthúzott fonal, 7.500 félpálca, 9.000 egyráhajtátos pálca, 9.300 kétráhajtásos pálca és 23.700 láncszem. A 37 horgoló mintegy 1.500 munkaórát szánt arra, hogy végül megszülethessen a virágkompozíció.

A lelkesedés és az elhivatottság nem szűnt meg a csokor átadásával. A horgoló asszonyok már újabb terveket szövögetnek.

A rózsacsokor a Városalapítók Napja megnyitóján a nagyszínpad dísze lesz, azt követően pedig az emlékév folyamán a Városháza dísztermét ékesíti majd. Egy év múlva a készítők szándéka szerint szálanként elárverezik a csokrot, a bevételt pedig jótékony célra fordítják.

2018.05.18.

7 osztály 150 végzős tanulója búcsúzott május 4-én pénteken nemcsak a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskőrösi Wattay Szakgimnáziumától és Szakközépiskolájától, de eddigi életük egy igen fontos szakaszától is. Véget értek számukra a gondtalan gyermekévek, hiszen jogi és erkölcsi értelemben is nagykorúvá váltak, döntéseiket mostantól önállóan, felelősen kell meghozniuk.

Erre a fontos tényre hívta fel elsőként a figyelmet beszédében Franczia László igazgató. Sokszínű évfolyam búcsúzik most a Wattaytól. Valamennyien tehetségesek. Kik a tanulásban, a tanulmányi versenyeken, kik a nyelvek területén, kik a művészetekben, szakmájukban, többen a sportban alkottak maradandót.

A ballagókhoz szólva elmondta: Holnaptól minden más lesz, nagyon más. Meg kell tanulnotok okosan élni az életet. El kell igazodnotok a világban. Fel kell készülnötök arra, hogy a kudarcból is fakadhat dicsőség, a sikerből pedig kétségbeesés. Ne másokhoz mérjétek magatokat, inkább saját eredményeiteket igyekezzetek túlszárnyalni.

Szólt a szülőkhöz is, akik számára ugyancsak meghatározó ez az időszak. El kell engedniük a gyermek kezét, útjukra bocsájtani a felnőtté vált fiatalokat, ugyanakkor mindig ott állni a háttérben, hogy legyen hova visszatérniük.

Megköszönte a pedagógusok kitartó, következetes és türelmes munkáját. A ballagó osztályokat Ambrus Tamás, Antalfiné Kutyifa Zsuzsanna, Hartai – Sárosi Edit, Korsós Nándor, Kuti János, Lőrincsikné Kovács Olga és Raffainé Sendula Katalin vezette.

A ballagási ünnepség szép hagyománya, hogy a középiskolás évek kiemelkedő és példamutató munkáját, eredményét elismerve megjutalmazzák a tanulókat. Ezúttal is így történt. Többen vehettek át könyvjutalmat és Wattay emlékérmet tanulmányi eredményükért, közösségi munkájukért, sporteredményeik elismeréseként.

Vida Tamás asztalos tanuló a Szakma Kiváló Tanulója Verseny megyei fordulójában kiváló eredményt ért el. Teljesítményével bekerült az országos döntőjébe, ahol a SzakmaSztár fesztiválon Magyarország legjobb hat asztalosa között képviselte a Wattayt és a kiskőrösi asztalos szakképzést. A versenysorozat alatt minden vizsgarészből teljesítette az asztalos szakképesítés valamennyi szakmai követelményét, ezért Tamásnak már nem kell vizsgáznia, jeles szakmunkásbizonyítványt vehet át. Felkészítő tanára Gráner Géza és Benedek Tibor voltak.

Kutasi Viktória 5/13. évfolyamos CAD-CAM informatikus tanuló a Solid Edge program alkalmazásában emelkedik ki csoporttársai közül. Gépészeti alkatrész- és gyártástervezés területén két szakmai versenyen is bejutott az országos döntőbe, ahol méltóképpen képviselte a Wattay-t. Felkészítő tanára Kecskeméti Sándor volt.

Vári Márton szintén 5/13. évfolyamos, CAD-CAM informatikus tanuló tanulmányai során több tantárgyi, tanulmányi, szakmai versenyen vett részt eredményesen. Ebben a tanévben a Szakma Kiváló Tanulója Verseny országos döntőjébe került, sikeresen teljesítette a magasszintű verseny- követelményeket. Felkészítő tanára Kecskeméti Sándor és Molnár László volt.

Az intézmény nevelőtestülete az öt éves teljesítménye, eredményei alapján ebben a tanévben Vári Mártonnak ítélte oda a Wattay díjat, melyet Zboray Edina, a Wattay család leszármazottja, és Csipakné Maska Zsuzsanna SZMK elnök adott át.

Zárásként Franczia László igazgató Axl Rose szavait idézte: Tedd, amit úgy érzel, tenned kell, Arra menj, amerre a szíved terel, Hisz időd oly` kevés,
Légy hát a magad ura, míg élsz.

Május 7-én hétfőn megkezdődtek az érettségi vizsgák, majd hamarosan jönnek a szakmai vizsgák is a Wattaysok, és minden végzős középiskolás számára.

2018.05.11.

9-10