Július 2-4. között került megrendezésre a Nyári Evangélikus Pedagógiai Akadémia Kiskőrösön. A rendezvényt a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium szervezte. Városunk ezen a három napon közel 300 pedagógust látott vendégül az ország minden részéből.
A korábbi évek hagyományos Evangélikus Pedagógusok Országos Találkozójának megújításával, 2015-ben Soltvadkerten rendezték meg a Nyári Evangélikus Pedagógus Akadémiát. 2018-ben a kiskőrösi evangélikus oktatási intézmények vállalták a rendezvény megszervezését.
A rendezvény célja, hogy a résztvevők találkozhassanak és megismerkedhessenek eddig ismeretlenekkel, akikkel mégis együvé tartoznak.
A kiskőrösi nyári akadémiát Majorosné Lasányi Ágnes az Evangélikus Pedagógiai-szakmai Szolgáltató és Továbbképző Intézet igazgatója nyitotta meg az evangélikus templomban, az áhítatot Pethő-Szűcs Mária lelkész tartotta. Ezt követően, a vendéglátók nevében Domonyi László polgármester és Szentgyörgyiné Szlovák Mária az evangélikus gimnázium vezetője köszöntötte a vendégeket. A megnyitó után az „Egyházi nevelés, egyházi közösség” témakörben négy előadást hallgattak meg résztvevők.
A második napon lehetőség volt a helyi és környékbeli nevezetességek megismerésére, meglátogatására és ezen a napon adták át a Petőfi Sándor Művelődési Központban egy gálaműsor keretében az evangélikus
oktatási intézményekben dolgozók díjait is. Az Év óvodapedagógusa a győri Hujber Istvánné lett, az Év tanítója elismerést a kiskőrösi Néző Sándorné vehette át, az Év tanára pedig Cserepánya Ella Nyíregyházáról. Posthumus év tanára díjat adományoztak a soproni Wildné Vinczepap Máriának. Emellett köszöntötték a jubiláló intézményeket és átadták az Evangélikus Pedagógiai Intézet különdíját, az Arany lélek díjat. Arany lelkeink, akik köztünk járnak, de gyakran nem is tudunk róluk, érintésüket csak a gyermekek, a tanítványaik érzik. - olvasható az evangelikus.hu honlapon. Jogos tehát, hogy erre a díjra ők, az „érintettek” terjesztik fel jelöltjeiket. A díjat az a személy kaphatja meg, akinek munkája kiemelkedik a gyerekek iránt tanúsított szeretete, gondoskodása és segítségnyújtása tekintetében, aki rendkívüli módon járult hozzá a gyerekek kiegyensúlyozottságához, boldogságához és jólétéhez. Idén az Arany Lélek díjat Fazekasné Jankov Ildikó érdemelte ki Orosházáról. A műsorban felléptek a KEVI óvodásai, általános és középiskolás diákjai, bemutatva intézményük sokszínűségét.
Június 30-án I. Protokon Life-Fitnesz Horgász- és Főzőverseny néven szervezte meg Protokon Kft. a Robertó Horgászpark Kempingben Folyamatfejlesztési projektjének zárónapját.
A munkatársak az elmúlt hónapokban sokat dolgoztak azon, hogy megvizsgálják, mit tesz a vállalat, és azt is, hogy miért teszi azt. Javaslataikkal új utakat kerestek a folyamatok átalakítására.
A cég hagyományt szeretne teremteni ebből a közösségépítő rendezvényből, hiszen, mint az ügyvezető igazgató, Paróczi Nagy Ferenc elmondta, a dolgozók fele élt a lehetőséggel, és részt vett a horgász- és főzőversenyen.
A kiírás szerint halászlevet és pörköltet kellett készíteni a baráti közösségekből álló 18 főzőcsapatnak, akik egyenként járultak a zsűri elé, melynek tagja volt városunk polgármestere, Domonyi László is, hogy bemutassák az elkészült ételeiket és elmondják az általuk írt csujjogatót.
A versenyre benevező 34 horgász sem hiába lógatta pecabotjait a tóba, hiszen a hírek szerint a legnagyobb kifogott hal 4,5 kilogramm volt.
2018.07.05.
5 tagintézményben 367 kisgyermek jár a Kiskőrösi Óvodákba. Őket 54 dolgozó látja el. Ez is kiderült abból az átfogó beszámolóból, mely a legutóbbi testületi ülésen került a városatyák elé. Az írásos anyaghoz Répásiné Lovász Márta igazgató részletes szóbeli kiegészítést is fűzött.
A beszámolóban mindenre kiterjedően olvashatunk az intézmény és a tagintézmények szakmai tevékenységéről és a működés feltételeiről.
Áprilisban 108 gyermeket írattak be a szülők kiscsoportba. Férőhely hiány miatt 15 főt utasítottak el. Minden óvodaköteles gyermeket felvettek, az elutasítottak között vidéki lakosok vannak, akik nem töltik be 3. életévüket augusztus 31-ig. Felvételt nyert 22 bölcsődés korú kisgyermek is, akik ősszel lesznek 3 évesek.
Az idei tanévben a 144 tanköteles korú gyermekből 104 kezdi meg az iskolát ősszel. A visszamaradók aránya évek óta csökkenő tendenciát mutat. Az évismétlő gyerekek között egyre nagyobb számban fordulnak elő beszédhibásak, mert logopédiai fejlesztésük nem fejeződik be.
Az igazgatónő kitért arra is, hogy a 2017/18-as tanév az „ellenőrzések időszaka” volt az intézményben. Volt átfogó belső ellenőrzés, katasztrófavédelmi ellenőrzés, NÉBIH ellenőrzés, 5 tanfelügyeleti ellenőrzés, és a Magyar Államkincstár is végrehajtott egy teljes körű ellenőrzést.
Az intézmény pedagógusainak közel 70 %-a részt vett minősítésen, ami országos átlagban kimagasló arány.
A tárgyi feltételek alakulásáról az igazgatónő elmondta, hogy a Batthyány óvodában folytatódott az udvari játékok bővítése, valamint egy csoportba új fektetőket vásároltak. A Szűcsi óvoda egy csoportja megújult, emellett fejlesztő eszközöket vettek, és 25 öltözet néptáncos ruhát varrattak. A Mohácsi utcai óvoda 500 ezer forint értékben kapott fejlesztő eszközöket egy EFOP projekt keretében, alapítványa pedig közel 2 millió forint értékben pályázott eszközfejlesztésre. A Thököly utcai óvoda új szőnyegekkel, babaházzal, fejlesztő eszközökkel, és 25 öltözet néptáncos ruhával gazdagodott. Erdőtelken új fejlesztő eszközök, új szőnyeg, ágyneműk, és alapítványi pénzből udvari játék került beszerzésre.
A Kiskőrösi Óvodákba 16 sajátos nevelési igényű és 28 beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermek jár. A korai felismerés és felzárkóztatás kiemelt szerepet kap az intézményben, ahogyan a tehetséggondozás is.
A gyermekek között 23-an hátrányos, 6 pedig halmozottan hátrányos helyzetűek. A külterületen élő családoknak nagy problémát jelent a gyermekeket óvodába hordani, emiatt a kicsik sokat hiányoznak.
Az óvodai nevelési év szeptember elsejétől, augusztus 31-ig tart. Az előzetes felmérés alapján 130 gyermeknek igényeltek nyári óvodát. A nagy létszám miatt az eddigi 4 csoport helyett 6 csoportban látják el ezekben a hetekben a feladatot. Június 19-től négy héten át a Mohácsi és a Szűcsi óvoda tart ügyeletet, majd 5 héten keresztül a Mohácsi óvoda. A nyár utolsó két hetében mindenütt elvégzik majd a takarítást és a fertőtlenítést.
Végezetül az igazgatónő megköszönte munkatársai áldozatos munkáját, valamint a polgármesteri hivatal dolgozóinak segítőkészségét.
A beszámolót Kiskőrös Város Képviselő-testülete egyhangúlag elfogadta.
Egyéjszakás kaland – hogy minél több kulturális élmény szülessen. Ezt a ma már jól ismert jelszót adta ki immár 16. alkalommal országszerte mintegy 400 intézmény, ahol több mint 2000 programmal várták a kicsiket és nagyokat. Az idei Múzeumok éjszakája a családok évéhez kapcsolódva az Ami összeköt: család és kultúra mottót viselte.
Kiskőrösön az Úttörténeti Múzeum, a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum, valamint a Kiskőrös Városért Alapítvány vállalta a szervezést. Az események három helyszínen zajlottak, melyeket a hengerjárat kötött össze.
Az Úttörténetiben kézműves gyerekprogramok mellett ismét pöfögni láthattuk Józsit, a legendás úrhengert, majd Feketeházy János hídtervező munkásságából nyílt kiállítás.
Ugyanitt mini jazzfesztivált is szerveztek a Szürkeverebek Jazzbandája, a Molnár Dixieland Band és a Mojo Workings részvételével.
A legmisztikusabb nap az esztendőben június 24-e, Szent Iván éjszakája, az emberiség történetének egyik legrégebbi ünnepe. Misztikus, varázslatos, boszorkányos éjszaka. Így hát a Körös Körül Nők Egyesület és a Kiskőrös Városért Alapítvány hívására boszik lepték el a főteret.
Az év legrövidebb éjszakáján a nyári napfordulót ünnepeljük. Régen a tűzgyújtással a Napot segítették a sötétséggel vívott küzdelmében. A mágikus éjjel a varázslatoknak is kedvez: főként a szerelemben és a bőségben.
A Múzeumok éjszakájának harmadik kiskőrösi helyszíne tehát a Szlovák Tájház volt, ahol egész délután üzemelt a kemencés boszorkánykonyha, mindenkinek jutott a 12 kg lisztből gyúrt kenyérlángosból. Emellett a KEVI középiskolájának 9.A osztályosai adtak elő színdarabot a szlovákok betelepítéséről Horváth Kinga tanárnő rendezésében.
300 lépés a Wattayak nyomán címmel rendezték a hagyományos vetélkedőt, majd az estébe hajlóan Supka Éva: Szívem kertje című verseskötetének bemutatójára került sor. Aki minden programon részt vett, és ezt pecsétgyűjtő füzetével igazolni is tudta, az sorjegyet kapott, mellyel értékes ajándékot nyerhetett a Kiskőrös Városért Alapítvány jóvoltából. Éjjel az Úttörténeti Múzeumban 4 tablet talált gazdára.
Június 23-án szombaton fúvósmuzsika csendült a főtéren, mely a kiskőrösiek számára talán nem annyira meglepő, ez az alkalom mégis különleges volt. Gmoser István hívására ugyanis egy ritkán használt hangszer, a vadászkürt kedvelői és megszólaltatói érkeztek városunkba.
A kürt egy kör alakban meghajlított, szűk keresztmetszetű, enyhén táguló furatú csőből áll, melynek egyik végén található a keskeny, tölcsér alakú fúvóka, a másik vége széles tölcsérbe megy át. Anyaga sárgaréz, vagy más rézötvözet. A mai zenekari kürt ősének tekinthető hangszert a 17. században Franciaországban kezdték építeni vadászkürt néven. A hangszer gyorsan elterjedt német nyelvterületen. A vadászkürtölésnek ma is a bajoroknál, és az osztrákoknál van nagy hagyománya. Onnan került át hazánkba, és lett a magyar vadászkultúra szerves része.
2014 óta gyakorolnak a kiskunsági vadászkürtösök Gmoser István irányításával, tagjai több Bács-Kiskun megyei településről származnak.
A vadászkürt ma reneszánszát éli, a csapatot egyre többször hívják különböző alkalmakra zenélni.
A kiskőrösi találkozón rajtuk kívül még két együttes lépett a közönség elé.
Az eseményt az evangélikus fúvósok hívogató játéka nyitotta, majd a három együttes közösen és külön-külön is színpadra lépett. Az eseményt a kiskőrösi Széchenyi Zsigmond Vadásztársaság jóvoltából közös ebéd zárta.
2018.06.27.
, A törvényi előírásoknak megfelelően „A tűzoltó parancsnok vagy kijelölt helyettese évente beszámol a hivatásos tűzoltóság működési területén működő települési önkormányzat képviselő-testületének a település tűzvédelmi helyzetéről, a tűzvédelem érdekében tett intézkedésekről és az azzal kapcsolatos feladatokról.” Ennek megfelelően a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság irányítása alatt működő Kiskőrös Hivatásos Tűzoltóságának parancsnoka, Paksi Dénes tűzoltó alezredes, elkészítette a beszámolót, mely tartalmazza a Kiskőrös Hivatásos Tűzoltóság által 2017. évben végzett munkát, valamint átfogja a térség katasztrófavédelmi eseményeit, és amely június 20-án szerdán került Kiskőrös Város Képviselő-testülete elé.
A Kiskőrösi Hivatásos Tűzoltóság a Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltség alárendeltségében működik, mely 35 településen közel 140 ezer ember biztonságáról gondoskodik.
A Kirendeltség illetékességi területén 2017. évben 1186 esemény történt, ebből 593 tűzeset és 593 műszaki mentés volt. Ezen eseményekből 946 beavatkozást igényelt, 91 eset kiérkezés előtt felszámolásra került, 7 eset szándékosan megtévesztő jelzés, 126 téves jelzés és 16 eset utólagos jelzés volt. Az összesített adatokban 38 %-os emelkedés tapasztalható az előző évhez képest. A számadatokból is látható, hogy tűzoltóságok igénybevételét - a tervszerű megelőző tevékenység ellenére- nagyban befolyásolják az időjárási jelenségek. Az illetékességi területen a beavatkozást igénylő esetek száma 946 volt 2017-ben (59%-kal több mint 2016-ban), a riasztásra okot adó eseményt 91 esetben már a hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt felszámolták. A szabadterületi tűzesetek számában a száraz, rekord meleget hozó időjárás miatt- 129%-os emelkedés tapasztalható. A szabadtéri tűzesetek által érintett terület nagysága elérte a 482 hektárt, ami 34%-os emelkedést jelentett az előző három év átlagához viszonyítva. Emelkedett a műszaki mentések száma is, és egyre több téves riasztás érkezik a tűzoltókhoz.
Az illetékességi terület védelmében jelentős szerep jut az önkéntes tűzoltóknak is.
Paksi Dénes kérdésre válaszolva az új tűzoltólaktanyáról is megosztott néhány információt a testületi ülésen.
A város vezetése és minden lakója nevében Domonyi László polgármester megköszönte a tűzoltók áldozatos munkáját, a testület pedig egyhangú igennel fogadta el a beszámolót.
„Találkozás és búcsúzás. Az élet annyi csak, Valaki jön, valaki megy,
S az emlék megmarad.” - ezzel az idézettel kezdte beszédét Grausza Jánosné tagintézmény-vezető a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolája végzőseinek június 15-i ballagásán. A megható és emelkedett hangulatú eseményen ezúttal is megtelt az evangélikus templom.
Az iskola zászlaját követve három irányból vonultak be a végzősök az alkalomra feldíszített templomba, ahol már várták őket egykori tanáraik, diáktársaik, szüleik, rokonaik és barátaik. Elsőként a hetedikesek búcsúztak színvonalas műsorral. Búcsúbeszédet mondott Krizsán Karolina.
A nyolcadikosok nevében Papp Csenge Borbála köszönt el az iskolától.
Felkerültek a végzős osztályok szalagjai is a zászlóra, majd a zászlóátadás következett. Pethő-Szűcs Mária iskolalelkész útravalójában ezúttal is sok hasznos tanácsot adott.
A megszólalók között Grausza Jánosné tagintézmény-vezető lépett utolsóként a pulpitushoz, hogy megossza az ünneplőkkel gondolatait.
Szülőnek és pedagógusnak egyaránt büszkeség, amikor elismerések átadására kerül sor a ballagáson. Ebben a tanévben a KEVI általános iskolájának végzősei között bizony sokan voltak, akik a kötelező vagy elvárt feladatokon túl kimagaslóan teljesítettek a tanulásban, a sportban vagy a közösségi munkában. Közülük is kiemelkedik Krahulecz Viktória és Papp Csenge Borbála, akik a német nemzetiségi nyelv és a magyar nyelv és irodalom tantárgyakból elért kimagasló eredményeikért vehették át a Szilágyi Sándorné tanárnő emlékére gyermekei által alapított díjat. Az intézmény legrangosabb kitüntetését, a Petőfi díjat és a vele járó harmincezer forintos
junior bankkártyát Podobni Nóra és Schwarz Korinna érdemelte ki. Az elismeréseket Opauszki Jánosné, a Petőfi Iskola Alapítvány kuratóriumának elnöke adta át.
A szülőkhöz szólva az igazgatónő megköszönte a bizalmat és a támogatást, külön is köszönetet mondva dr. Németh Mariannának a Szülői Munkaközösségben végzett sok éves tevékenységéért.
2018.06.22.