A Terület és Településfejlesztési Operatív Program keretében 280 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert Kiskőrös kistermelői piac kialakítására. A piac teljes rekonstrukciója valósulhat meg ezzel a következő időszakban. Az önkormányzat az első lépéseket 2 évvel ezelőtt már megtette azzal, hogy a területet és a rajta lévő csarnokot önerőből megvásárolta.
A hosszadalmas folyamat a tervezési időszak vége felé jár. Egy véglegesnek szánt változat már kikerült az építész, Szabó Ferenc keze alól, melyben igyekeztek a termelők és a vevők érdekeit egyaránt szem előtt tartani.
Az újragondolt változaton dolgoznak a szakemberek, a végleges terv megszületése után pedig jöhet az engedélyeztetés.
A termelők által kért legjelentősebb változtatás a nyitott piac elhelyezésére irányult.
Az önkormányzat nem titkolt célja, hogy egy bevásárlóközponthoz hasonló, minden nap nyitva tartó egységet hozzanak létre, ahol a kiskőrösiek egy helyen juthatnak hozzá az egészséges, kistermelői élelmiszerekhez.
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat munkatársai ezekben a napokban megyénk számos városát veszik célba annak érdekében, hogy minden helyi vezető és lakos elmondhassa véleményét és észrevételeit a megyei területrendezési terv kapcsán. A járási fórumokon a javaslatokat összegzik, melyek segítségével alkot majd egy egységet Bács-Kiskun megye Területrendezési Terve. Július 25-én délelőtt a kiskőrösi Városháza dísztermében jöttek össze a környék polgármesterei és szakemberei.
A megjelenteket Ongjerth Richárd terület – és településrendezési vezető tervező köszöntötte, aki reményét fejezte ki, hogy a kiskőrösi fórum a korábbiakhoz hasonlóan interaktív módon zajlik majd.
Elmondta azt is, hogy a megyei tervek egyfajta közvetítőként szolgálnak az országos szintű tervek és a települési tervek között.
A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló törvényt 1996-ban fogadta el az Országgyűlés, a területrendezési tervek 2000 és 2013 között készültek el, illetve ez idő alatt felülvizsgálatuk is megtörtént. Az azóta megszületett jogszabályoknak megfelelően a területrendezési terveket egy időben kell elkészíteni, igazodva az európai uniós tervezési ciklus 7 éves periódusához. A megyei területrendezési terv akkor lesz hasznos, ha az minél szélesebb körben bírja az ágazatok egyetértését, a helyi, települési érdekek minél hatékonyabban érvényesülnek, és a tervvel minden érintett azonosulni tud.
Bács-Kiskun az ország legnagyobb megyéje. Egyes területei, járásai eltérő adottságokkal, lehetőségekkel rendelkeznek. Vannak azonban olyan felvetések, amelyek mindenhol megjelennek.
A folyamat tehát elkezdődött, de hosszú hónapok munkája szükséges még ahhoz, hogy az asztalra kerüljön Bács-Kiskun megye Területrendezési Terve.
A területrendezési terv jelentősége, hogy nagy távlatban meghatározza a megye műszaki-fizikai állapotát, biztosítja a területi adottságok és erőforrások hosszú távú hasznosítását és védelmét, az ökológiai elvek érvényesítését, a műszaki-infrastrukturális hálózatok összehangolt elhelyezését és a területfelhasználás rendszerét, optimális hosszú távú területi szerkezetét.
A Kiskőrös 300 emlékév kapcsán, a Viramax Kft. és a Kiskőrös Ifjúságáért Egyesület ötlete alapján valósult meg július 20-21-én az első Kiskőrös Feszt. A nagyszabású zenei fesztiválnak a Városi Sporttelep adott otthont. A fellépők között a helyi zenekarok mellett az ország legnépszerűbb előadói is feltűntek.
A szervezők célja kettős volt. A szórakoztatás mellett szerettek volna minél több embert városunkba csábítani.
A fesztivált komoly előkészítő munka előzte meg.
A Városi Sporttelep kitűnő helyszínnek bizonyult, a beléptetés zökkenőmentesen zajlott. Pénteken a Music Story, a Soundwitch, valamint Markó Nani és Kothencz Lali adták meg az alaphangot, majd szombaton már kora délután elkezdődött a koncertek sora. Színpadra lépett a The Medley’s zenekar, majd őket követte a Dorothy lány trió és a Fish! Zenekar. Ahogy várható volt, Rúzsa Magdi koncertjére benépesült a terület. Az énekesnő és csapata a Légzés turnéval idén nyáron bejárja az országot, pontosabban a teljes Kárpát-medencét, hiszen számos határon túli területre is elviszik a műsort. A legnagyobb fesztiválokon is fellépnek vele, az EFOTT-on éppúgy, mint a székesfehérvári Fezenen, de a sorozatban találhatunk önálló koncerteket is.
Mire a Kowalsky Meg a Vega következett, már igazi fesztiválhangulat uralkodott a helyszínen. A színpadi programok sorát Péterffy Bori és a Love Band koncertje zárta. A fesztivál mindkét napján várta a zárt buliaréna azokat, akik a különleges silent discot akarták kipróbálni. A lemezlovasok, Komlósi Gyuri, Áky és Aaron garantálta a hangulatot. A szervezők és a biztonsági személyzet munkáját a kiskőrösi polgárőrök is segítették.
2018.07.27.
430 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el Kiskőrös Város Önkormányzata a TOP-3.1.1-16 kódszámú „Fenntartható települési közlekedésfejlesztés” című pályázat keretében a Tabdi elágazásig tervezett közel 5 km hosszúságú kerékpárút megvalósítására. A biciklisek így jóval nagyobb biztonságban haladhatnak majd a forgalmas útszakaszon.
A jó hírt múlt héten, az Úttörténeti Múzeumban jelentette be Domonyi László polgármester annak kapcsán, hogy 2017 óta egy Kormány rendelet értelmében a Magyar Közút Nonprofit Zrt. látja el a kerékpárutak üzemeltetését és karbantartását is. A tervezési munkálatok már javában tartanak, a kerékpárút a városból kifelé tartva a bal oldalon fut majd, megépítése 78 ingatlant érint.
A tervezésnél nehézséget jelentett, hogy a Démász oszlopsora éppen az ideális nyomvonalon halad, áthelyezése azonban sem anyagilag, sem időben nem fér bele az elképzelésekbe.
A megépülő kerékpárút sokak számára könnyíti majd meg a munkába járást, emellett pedig újabb útvonalat biztosít azon kiskőrösiek számára, akik szabadidejükben szívesen bicajoznak.
Március közepén adtunk hírt arról, hogy a VIKUV Vízkutató és Fúró ZRT. szakemberei megkezdték egy új termálkút fúrását a strand területén. A munkálatok május végén befejeződtek. Nemrégiben megtörtént a műszaki átadás, augusztus végétől üzembe áll az új termálkút. A víz minősége és mennyisége is az elvárásoknak megfelelően alakul.
Tavaly tavasszal számoltunk be arról, hogy meghibásodott a 90-es évek elején üzembe helyezett termálkút a kiskőrösi strand területén. A kiesett vízmennyiséget a 2000-es évek elején biztonsági okokból fúratott két kúttal pótolni tudták, de amikor ősszel a kút vizsgálata során kiderült, hogy nem javítható, komoly döntés elé került az önkormányzat. A strandfürdő és a gyógyszálló zavartalan működéséhez elengedhetetlen volt egy új kút fúrása, melyhez Kiskőrös Város Képviselő-testülete 2017. december 29-i rendkívüli ülésén meg is szavazta a szükséges összeget. Az új kutat néhány méterrel a régi mellé fúrták.
A munkálatok természetesen némi zajjal jártak, ám nem ez tartotta távol eddig a pihenni, kikapcsolódni vágyókat a fürdőtől.
Mátyus Zoltánnal beszélgetve azt is megtudtuk, hogy nemrégiben egy, az ivóvíz ellátást szolgáló új kutat is kellett fúratni a városban.
Lassan visszaáll tehát a megszokott rend a kempingben és a strandon, és bár az időjárás kiszámíthatatlan, több lakókocsis csoport jelezte már érkezését a Kakasfőző és a Márton napi Kemencés és Gasztronómiai fesztiválra, de az október 23-i hosszú hétvégére is foglaltak már helyet.
2018.07.20.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. egykori és jelenlegi dolgozói 2018. július 11-én szerdán, a kiskőrösi Úttörténeti Múzeumban találkoztak, hogy felidézzék a közutas szakma szervezeti irányításának 60
éves történelmét.
Idén volt hatvan éve, hogy 1958. május 1-jén megalapították a Magyar Közút Nonprofit Zrt. jogelődeit, a közúti igazgatóságokat az ország 12 megyéjében. A napjainkig több átalakulást megélt közutas szervezetre emlékeztek a szakemberek e jeles évforduló alkalmából. A társaság mára több mint 32 ezer
kilométernyi országos közút üzemeltetési feladatait látja el, a jelenleg is zajló gyorsforgalmi fejlesztéseknek köszönhetően 2022-re pedig már közel 33 ezer kilométernyi út fenntartása tartozik majd a közútkezelőhöz.
Az eseményen beszámoltak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és jogelődjeinek hat évtizedes történelméről, a cég 2005-ös megalakulásának előzményeiről és a megalakulást követő időszak napjainkig tartó tevékenységéről, illetve a jövőben a társaság előtt álló kihívásokról.
A közúti igazgatóságok elmúlt 60 éves történelmét összefoglaló fontosabb eseményeket egy időszakos, tematikus kiállítással mutatták be a Közép-Európa legnagyobb úthenger gyűjteményével rendelkező kiskőrösi Úttörténeti Múzeumban.
Az eseményen dr. Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, dr. Fónagy János, miniszterhelyettes, nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár és Domonyi László, Kiskőrös Város polgármestere is tiszteletét tette.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a legrégebben alapított állami tulajdonú vállalat, mely elődeivel 150 éves múltra tekint vissza. A Kiegyezés után, 1868-ban az újonnan felállított Államépítészeti Hivatal hatáskörébe került a közutak fenntartása. A közút fenntartó szervezet többször átalakult, de feladatát azóta
is folyamatosan ellátja.
1991 óta működik városunkban a „Kiskőrös Városért" Alapítvány, amelynek létrehozásával az alapítók Kiskőrös kulturális életének támogatását, fejlesztését tűzték ki célként. Az alapítvány a város történelmi és kulturális hagyományaira alapozva részt vesz a helyi rendezvények szervezésében és bonyolításában, szerepet vállal az egészségmegőrzésben, a tudományos, oktatási, szociális és sporttevékenységekben, a környezet-, természet-, valamint a gyermek- és ifjúságvédelemben, elősegíti a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségét. Július 10-én kedden két új kuratóriumi tag kapcsolódott be a munkába.
Supka Éva, a Kiskőrös Városért Alapítvány kuratóriumának elnöke 2018. május 31-én kelt levelében jelezte, hogy Alapítvány kuratóriumának két tagja – Kemény Anna és Szabóné Ba Ilona lemondtak kuratóriumi tagságukról. Az alapító okirat alapján: „Az Alapítvány ügyvezető szerve az 6 fős kuratórium. A Kuratórium elnökét, titkárát és tagjait Kiskőrös Város Képviselő-testülete választja, megbízatásuk határozatlan időre szól.” Az új tagok megválasztása a júniusi képviselő-testületi ülés egyik témája volt. A városatyák Pethő-Szűcs Máriát és Molnár Elvirát delegálták az alapítvány kuratóriumába. Mindketten ismert, ám más-más közösségekhez kapcsolódó szakemberek.
A Kiskőrös Városért Alapítvány kuratóriumi ülését megtisztelte jelenlétével Domonyi László polgármester is. Az összejövetel célja nem csak az új tagok köszöntése volt. Értékelték 2018 első félévét, és kitértek a következő hónapok feladataira is.
Az Alapítvány régóta szorgalmazza, hogy a kiskőrösi fürdő elnevezésével méltó emléket állítson a város dr. Rónaszéki Aladárnak.
A Kiskőrös Városért Alapítvány aktív részese a város életének. Legismertebb programja az adventi kórustalálkozó, de lassan hagyománnyá válik a legkisebbek örömére szervezett látványos és sokszínű gyereknap is. Ezen kívül pedig a kuriózumnak számító húsvéti tojásfa díszítés és májusfa állítás is az ő nevükhöz fűződik, de a sort még hosszan sorolhatnánk. Jelenleg is fut a „Társadalmai szerepvállalás” uniós projekt, melynek keretében tréningeket szerveznek például a közösségfejlesztés vagy a konfliktuskezelés témakörében.
2018.07.12.