Járásunk polgármesterei egy asztalnál

Járásunk polgármesterei találkoztak Hajóson, a település Zarándokházában. A találkozó szervezői képviseletében Hajós és Kalocsa Városok Önkormányzatainak, valamint a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kalocsai kirendeltségének vezetői mellett a járási települések polgármesterei ültek egy asztalhoz, Font Sándor és Bányai Gábor országgyűlési képviselők jelenlétében. A találkozó több szempontból is hasznosnak bizonyult, az információcsere, a közös projektek mellett többek között új, kiemelt kormányzati támogatási lehetőségekről is szó esett.

Estók Mihályné Szalczer Erzsébet a szervezők nevében, házigazdaként nyitotta meg szerdán a Járási Polgármesterek Tanácskozását, amelyet a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kalocsai kirendeltségének kezdeményezésére tartottak meg legutóbb Hajóson. A polgármester kiemelte, nagyon hasznosnak tartja az ehhez hasonló találkozók megszervezését, ugyanis tapasztalatai alapján sokszor fontos információkhoz lehet ilyen fórumokon jutni, amellett, hogy összefogás nélkül manapság már nagyon nehéz kiemelkedő célokat megvalósítani, települési és térségi szinten egyaránt.

A házigazda köszöntőjét követően néhány utalást tett a jövőbeni fejlesztésekre is, elsősorban a Hajóst illetve a Pincefalut érintő turisztikai projektekre, többek között a volt Cabernet Étterem borturisztikai látogatóközponttá alakítására vonatkozóan. Ezek mellet beszélt a csapadékvíz elvezetési pályázatuk fontosságáról, valamint a település rendezvényeinek jelentőségéről is.

A polgármester asszonyt dr. Bálint József felszólalása követte, aki nem is annyira a hozzá rendelt témájáról, sokkal inkább a Kalocsát érintő fejlesztésekről, Jeta pályázatokról, különös tekintettel a nemrégiben bejelentésre került Kalocsa-Paks Dunahíd harmadik közbeszerzésének kiírásáról számolt be. Emellett szerinte a térség és Kalocsa fejlődéséhez a jövőben a TOP pályázatok is nagyban hozzájárulnak majd. Kalocsa első embere említést tett továbbá az idei nagyrendezvényekről is, a júliusi Dunamenti Folklórfesztivásról és a szeptemberi Paprikafesztiválról, illetve az új apparátussal működő TDM szervezet jövőbeni pozitív fejlődését is előrevetítette.

Az eseményen részt vett Font Sándor országgyűlési képviselő is, aki megerősítette dr. Bálint József által az új Duna-híd tervezése és közbeszerzése kapcsán elmondottakat, valamint fontos instrukciókkal látta el a térség polgármestereit a településüket érintő projektek kapcsán.

Őt Bányai Gábor követte az előadók körében, aki jócskán felrázta a települési vezetőket, ugyanis új pályázati utak lehetőségeiről, olyan kiemelt kormányzati projektekről beszélt, amelyek több százmilliós árbevétellel rendelkező vállalkozásoknak nyújtanak fejlesztési lehetőséget, ami nem utolsó sorban az adott település munkaerő piaci, gazdasági vagy éppen turisztikai fellendülését is eredményezheti. 

Bányai arra kérte a polgármestereket, hogy találják meg azokat a személyeket, fórumokat, és módokat, ahol fejlesztési elképzeléseiket érvényesíteni tudják, ehhez segítő jobbot is kínált nekik. Hozzátette, jelentős eredményeket csak közös akarattal, összefogással lehet elérni, és természetesen meg kell találni azokat a konkrét fejlesztési irányokat, amelyek a közös sikerhez vezethetnek.

Ezután a Kiskőrösi Járásban működő Önkormányzati együttműködések fejlesztési tapasztalatairól és jövőbeni terveiről osztotta meg gondolatait Domonyi László Kiskőrös város polgármestere, majd a központi járási ügyelet aktualitásairól és a roma nemzetiség helyzetéről, foglalkoztatási lehetőségeiről valamint az Üde Kunság Vidékfejlesztési Egyesület vidékfejlesztési elképzeléseiről is tanácskoztak a térség vezetői.

2017.04.05.

Bács-Kiskun Megyei Gyermek és Ifjúsági Néptánctalálkozó és Minősítő Verseny Kiskőrösön

Idén az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület közreműködésével a Hétszínvirág Oktatási és Kulturális Alapítvány kiskőrösi telephelye rendezte meg a Bács-Kiskun MegyeiGyermek és Ifjúsági Néptánctalálkozót és Minősítő Versenyt, amelynek fővédnöke Pohankovics András, Kiskőrös Város alpolgármestere volt.
 
Kiskőrös és térségének fellépő csapatai a következők voltak:
– “TÖPÖRTYÜK” , a kiskőrösi SZÓ-LA-M AMI és a Hétszínvirág Oktatási és Kulturális Alapítvány növendékei, akik kalocsai játékokat és táncot adtak elő. Koruk: 3-7 év.
– “TÖKMAGOK”, a kiskőrösi SZÓ-LA-M AMI és a Hétszínvirág Oktatási és Kulturális Alapítvány növendékei, akik somogyi játékokat és táncokat adtak elő. Koruk:7-9 év.
– “KIS-CSICSERGŐK”, a kiskőrösi SZÓ-LA-M AMI és a Hétszínvirág Oktatási és Kulturális Alapítvány növendékei, akik Sárközi anyaggal készültek. Koruk: 9-13 év.
“CSICSERGŐK”, a kiskőrösi SZÓ-LA-M AMI és a Hétszínvirág Oktatási és Kulturális Alapítvány növendékei, akik gömöri táncot adtak elő. Koruk: 12-17 év.
– az izsáki Sárfehér néptáncegyüttes táncosai: Csősz Tamás, Perjés Bendegúz és Mezei Kristóf, akik szatmári verbunkot táncoltak, szólóban. Felkészítő tanáruk Bőtös Barnabás.
 
A versenyre érkeztek más településekről is, így Tiszaalpár, Szentes, Dunaföldvár, Kecskemét, Gara, Kiskunhalas és Szegvár is képviseltette magát 1-1 csoporttal vagy szóló táncossal.
 
A kiskőrösi csoportok a következő minősítésben részesültek:
– Töpörtyűk csoport(4-7év): ezüst
– Tökmagok(7-9 év) : ezüst és egy különdíj a legízlésesebb színpadi megjelenésért ,
– Kis-Csicsergők csoport(9-13 év): arany minősítés,
– Csicsergők csoport (13-17 év) : ezüst

Felkészítő tanáraik: Horváth Katalin és Kaponya László,  Pogrányi Miklós és zenész barátai pedig a zenét szolgáltatták a kiskőrösi csapatoknak.

2017.04.01.

 

Felhívás emlőszűrésre

A Népegészségügyi Program keretében a veszélyeztetett női lakosság  emlőszűrő vizsgálata tovább folytatódik. A Kiskunhalasi Járási Hivataltól kapott tájékoztatás szerint március 16. és április 28. között több százan számíthatnak meghívólevélre, amelyben mammográfiára invitálják őket.

Mindazok a 45-65 év közötti kiskunhalasi hölgyek sszámíthatnak ilyen küldeményre, akik két éven belül nem vettek részt ezen a vizsgálaton, vagy az első megszólítást követően távol maradtak. Mint megtudtuk: a meghívólevél felmutatásával nincs szükség beutalóra és a mammográfia ingyenes. A járási hivatal tájékoztatója szerint a vizsgálat helye a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban lesz. A szűrővizsgálat ütemezésével kapcsolatban felmerülő kérdésekben Dr. Sebestyén Julianna radiológus főorvosnő és Oláhné Tölgyesi Ildikó vezető operátor készséggel szolgáltat további információt a 77/522-072 telefonszámonAkinek a meghívólevélben jelzett időpontban nincs módjuk a szűrővizsgálaton megjelenni, a fent megadott telefonszámon új időpontot kérhetnek.

2017.03.20.

 

29-10