Bölcsőde fejlesztés, épületenergetikai fejlesztés, biomassza erőmű - az új óvoda után újabb 3 nyertes TOP projekt valósulhat meg Kiskőrösön – derült ki kedden Kecskeméten. 27 település számára hozott örömhírt ez a hét, hiszen kihirdetésre került: a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program kereteiben benyújtott 197 megyei pályázat közül az eddigi 129 után most újabb 33 nyert el támogatást.
Az idei döntések alapján több mint 20 milliárd most már biztosan a megyében élők életszínvonalának, munkakörülményeinek javítására fordítódik.
A nyertes projektek között turisztikai célú fejlesztések, iskolák, óvodák, idősek napközi otthona, környezet- és egészségfejlesztési programok megvalósítása, iparterületi és kerékpárforgalmi fejlesztések szerepelnek. Ezen beruházások mind nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy Bács-Kiskun lakossága korszerűbb és élhetőbb életet élhessen a következő
években.
Kiskőrös Város Önkormányzata tavaly tavasszal nyújtott be pályázatot a kiskőrösi Bölcsőde fejlesztésére a „TOP-1.4.1-15 kódszámú, a foglalkoztatás és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével című pályázati konstrukcióban” bruttó 5.877.672,- forint vissza nem térítendő pályázati forrás elnyerésére.
A képviselő-testület 2016 első felében döntött arról, hogy a TOP-3.2.2-15 kódszámú „Önkormányzatok által vezérelt, a helyi adottságokhoz illeszkedő, megújuló energiaforrások kiaknázására irányuló energiaellátás megvalósítása, komplex fejlesztési programok keretében” című pályázati konstrukcióban „Biomassza erőmű projekt Kiskőrösön” címmel bruttó 250.000.000,- forint vissza nem térítendő pályázati forrás elnyerésére nyújtson be pályázatot.
A „TOP-3.2.1-15 kódszámú, az önkormányzati tulajdonban lévő épületállomány energetikai felújításának megvalósítására, megújuló energiaforrások fokozott bevonásával, megyei területi szereplők részére” elnevezésű pályázat konstrukció keretében „Kiskőrös Város Önkormányzatának épületenergetikai fejlesztési projektje” címmel bruttó 140.000.000,- forint vissza nem térítendő pályázati forrás elnyerésére is pályázott a város. Ez a három projekt kapott zöld utat a második körben.
Az első körben nyertes településekkel a támogatási szerződések megkötése folyamatban van, a jelenlegiekkel való szerződéskötésre 30 nap áll rendelkezésre. Ezt követően indulhatnak a beruházások.
2017.06.15.
A kiskőrösi Városalapítók Napja Országos Rétes – és Gasztronómiai Fesztivál vezérfonalát ezúttal is a hagyományőrzés és a gasztronómia kettőse adta. Szombaton káposztára hangolódott a város, de azok bizonyosan, akik részt vettek a főzőversenyen. A jókedvű csapatok már reggel 8 órakor birtokba vették a területet, és a bőséges reggeli után hozzákezdtek a versenyebéd főzéséhez. Egyetlen kikötés volt. Tartalmazzon káposztát az étel.
A káposzta az egyik legrégebbi zöldségételünk, amit ma is sokféleképp készítve, szívesen fogyasztunk, és sok esetben nem tudjuk, hogy ezzel milyen jót teszünk a szervezetünknek. Ahogy az a nagy múltú, Földközi-tenger környékén termő élelmiszereknél lenni szokott, Egyiptomban is fogyasztottak már káposztát. Méghozzá nem is keveset, mivel hitték, hogy a káposzta semlegesíti az alkoholt, így megelőzési célzattal, valamint a macskajaj enyhítésére is savanyított káposztát ettek. Valószínűleg innen datálódik az a nézet, ami a mai napig tartja magát, hogy egy jó savanyú káposztás korhelylevessel minden bűnünk megbocsáttatik - és a másnaposságunk is gyorsan elmúlik. A káposzta emellett igen változatos módon felhasználható. A sokféle finomságnak a főzőversenyen is csak a fantázia szabott határt.
Az ítészek között Horváth Borbála önkormányzati képviselő, Csanádi Lajos a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei alelnöke, és Kothencz Judit kaptak helyet. A zsűri elnöke Kovács Lázár volt.
A szorgos munkával és a gyakori kóstolással gyorsan eltelt a délelőtt, a Pozsonyi utca elején pedig ínycsiklandó illatok terjengtek a levegőben. Nyilvánvaló volt, hogy a zsűrinek nem lesz könnyű dolga a díjak odaítélésekor.
A délutáni eredményhirdetésen aztán a fődíjat a Kiskőrösi Gazdakör 2. számú csapata vehette át. A Bács-Kiskun Megyei Agrárkamara „Gasztronómiai Különdíját” a KEVI csapata nyerte el. A legszebb tálalás” kategória győztese a KEVI csapata lett, a vendéglátásban a polgármesteri hivatal csapata diadalmaskodott, a legkülönlegesebb ételt a Kőrös Gastro készítette.
2017.05.26.
Az Országos Szlovák Önkormányzat vezetőinek és a szlovákok lakta települések képviselőinek részt vételével országos konferenciát tartottak Kiskőrösön. A tanácskozáson Domonyi László polgármester, valamint Gmoser Györgyné a házigazda Kiskőrösi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat és a Kiskőrösi Szlovákok Szervezete elnöke is köszöntötte a meghívott vendégeket és a vezetőket.
Az érkezőket a Kiskőrösi Szlovákok Szervezetének tagjai saját készítésű finomságokkal, az asszonykórus szlovák nyelvű dalokkal és citeramuzsikával várta a Pátriában. Sokan már nem először járnak városunkban, hiszen az elmúlt években részt vettek a helyi szlovák szervezet rendezvényein.
A konferencia fő témája annak az oktatási koncepciónak a megvitatása volt, melyen már két éve dolgozik az Országos Szlovák Önkormányzat.
Az Országos Szlovák Önkormányzat célja, hogy a magyarországi szlovák oktatás - az óvodáktól az egyetemekig - egységes rendszerként működjön, amelyben minden egység az előzőre épül. Hogy a gyerekek az óvoda után az iskolában is folytassák a szlovák nyelv elsajátítását, hogy minél több általános iskolát elvégző tanuló válassza a békéscsabai és budapesti gimnáziumot továbbtanulása helyszínéül. Hogy azután az érettségizettek egy része magyarországi és szlovákiai főiskolák és egyetemek pedagógiai karaira jelentkezzen.
Fontos az is, hogy az óvodákban és iskolákban legyen elegendő, nyelvi és
szaktudással felvértezett pedagógus, akik segítségével a gyerekek az iskolákban elsajátíthatják őseik nyelvét. Olyan oktatást kell biztosítani számukra, hogy a világ, melyben otthon érzik magukat, ne érjen véget Magyarország határainál.
A konferencia részt vevői a megbeszélés után a Kossuth Pinceszövetkezetben egy borkóstolón vettek részt.
2017.05.19.