A gazdaságilag elmaradott településekre több támogatás jut
A megyei önkormányzat pénteken Soltvadkerten ülésezett. Rideg László elnök egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy az önkormányzat tisztában van azzal, miszerint gazdaságilag a térség két részre szakadt.
A TOP-os források elosztása során ezt figyelembe vették. Hátrányos helyzetű déli fekvésű kis települések esetében nem létszámarányosan, hanem annál jóval kedvezőbb arányban jutott a leosztható fejlesztési összegekből.
Az elmúlt év eseményeiről tartott tájékoztatót dr. Farkasinszky Lóránt tűzoltó ezredes, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője. Őt követte Dávid Károly rendőr dandártábornok, megyei főkapitány, aki a megye közbiztonsági helyzetét elemezte. Beszámolójában a határon szolgáló rendőrök áldozatos munkájáról is szólt. Mint mondta, a történelmi kihívás ellenére a közbiztonság helyzete javult a megyében a statisztikák szerint.
A megye munkaerő helyzetéről Kollár Péter, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal foglalkoztatási főosztály főosztályvezetője szólt, aki megjegyezte hogy a tervek szerint jövőre, akárcsak az idén, jelentősen emelkedik a minimálbér.
2017.07.03.
Előválogatóra pályáznak
Izsák testülete elfogadta, hogy szándéknyilatkozatot nyújtsanak be a Duna-Tisza Közi Nagytérség Kommunális Szeméthulladék Gazdálkodási Rendszerhez való csatlakozáshoz.
A társulásban 49 Duna-Tisza közi település összefogásával európai színvonalú hulladékgazdálkodási rendszer valósul meg, különös tekintettel a szelektív hulladékgyűjtésre. A rendszerben több településen számos hulladékgazdálkodási létesítmény jött létre, amelyeket tovább bővítenek.
A társuláshoz összesen több mint hétmilliárd forintnyi támogatási összeg érkezik újabb létesítmények megépítésére. Izsák pályázni kíván egy hulladék előválogató és egy zöldhulladék tároló-feldolgozó kialakítására. Ez várhatóan 670 millió forintos pályázati összeg lehet. Eddig Izsák 12 éven keresztül üzemeltetett hulladéklerakót, ami 70 ezer ember hulladék elhelyezését oldotta meg.
2017.07.03.
A nap bármely szakában fokozott rendőri ellenőrzésre kell számítaniuk a járművezetőknek. Hívja fel a figyelmet közleményében a Kiskőrösi Rendőrkapitányság. Az elmúlt időszakban az illetékességi területen jelentős nagyságrendű az ittas járművezetés, valamint a sebességtúllépés miatt bekövetkezett balesetek száma. Továbbá ellenőrzésre kerülnek a motorkerékpárosok, a segédmotoros kerékpárosok és a kerékpárok vezetőit érintő passzív biztonsági eszközök – motorkerékpár-bukósisak, világító és jelző berendezések - valamint az elsőbbségi szabályok betartása miatt rendőri ellenőrzés várható a leginkább veszélyeztetett
útkereszteződések és gyalogos-átkelőhelyek közelében.
A napokig tartó hőség és a zivataros időjárás mindenki szervezetét – egyénenként eltérő mértékben – megterheli. Megváltozott időjárási körülmények között a közlekedés is kockázatosabb. A járművezetők és a gyalogosok általában a megszokottnál figyelmetlenebbek, sok esetben türelmetlenebbek.
A tartós melegben a közlekedés résztvevői között is jelentősen megnő a rosszullétek száma, a hőség gyengíti a szellemi erőkifejtést, egyeseknél tompaságot, közönyösséget, másoknál fokozódó ingerlékenységet válthat ki. A közlekedők körében ilyenkor fokozottan jellemző a koncentráció hiánya, mely a reakcióidő növekedésében is jelentkezhet, a reflexek tompulnak. Az évszak másik sajátossága a váratlanul lezúduló, özönvízszerű esőzés, mely szintén próbára teszi a gépjárművezetőket. A látótávolság hirtelen csökkenésén túl, az autósok nagy része nem számol az úgynevezett „vízen futás” veszélyeivel. Ilyenkor a kerék fokozatosan elveszíti kapcsolatát az úttesttel, „felfut” a vízre, és a tapadás megszűnése miatt a jármű kormányozhatatlanná válik. Mindez akkor alakul ki a legkönnyebben, ha a nagy sebesség kopott gumiabroncsokkal párosul. Az autógumi futó felületének bordázatát nyáron is ellenőrizni kell, zivatar idején azonnal csökkentsék a sebességüket, vagy álljanak félre, és ha csendesedik az eső, akkor folytassák útjukat. A balesetek megelőzése érdekében a legjobb prevenció minden esetben a közlekedési szabályok
megtartása, szintén kiemelten fontos a megváltozott időjárási viszonyokhoz való alkalmazkodás. Aki nehezen viseli a meleget, ebben az időszakban lehetőleg ne üljön a volán mögé. Amennyiben feltétlenül
szükséges elindulni, akkor csak kipihent állapotban vezessenek, álljanak meg gyakrabban pihenni, felfrissülni. Amennyiben a járművük napon parkol, indulás előtt szellőztessék át. Fogyasszanak megfelelő mennyiségű folyadékot, a gépkocsiban mindig legyen hűtött ásványvíz, vagy üdítőital!
Legyenek türelmesek, vezessenek a szokottnál lassabban, körültekintőbben, tartsanak nagyobb követési távolságot!
2017.06.28.